Mi a közös egy cukrászmesterben, egy könyvkiadóban és egy plasztikai orvosban?
Részt vettünk április 11-12-én VHK 4. Kapcsolatépítő Napon. A hangulat nagyon jó volt, és az előadók is sok újdonságot hoztak. Számomra érdekes volt, hogy ennyi, az ország különböző területéről és különböző tevékenységi köréből jött emberel beszélgethettem. Sok kis és középvállalkozás vezető munkatársának hasonló problémája volt – meglévő erőforrásaik jobb kihasználásához, például az hatékony időgazdálkodáshoz kerestek segítséget.
Ötlet, innováció szerencsére sok volt. Nem is kimondottan a helyben megköthető üzlet, inkább a kapcsolati lehetőségek, az összefogás és a közös szemléleten alapuló előrejutás volt a vezető téma.
A gazdasági és üzletvezetési tanácsadásnak nagy sikere volt, trénerek, vezetőképzők, személyi guruk is hozták az ötleteket. Az első napon voltak többen, de inkább csak nézelődés szintjén.
A második napon a céltudatosabb látogatók jöttek, akiket hosszabb beszélgetések jellemeztek.
Az olyan sokat emlegetett válság okozta nyomottság és borúlátás a számomra vártnál lényegesen kisebb mértékben volt jelen. Tettvágy, a helyzethez való alkalmazkodás, élni akarás és kreatív újítás volt az alaphang – ez volt a közös a címben szereplő látogatókban és a többiekben is.







Még nem érkezett hozzászólás a bejegyzéshez